Egy valamiben biztos voltam. Méghozzá abban, hogy nem csak elém tolják majd az eredményt és kimondanak egy szót, hanem elindul a hímelés-hámolás.

Így lett. Azon a napsütéses szombat délelőttön csak akkor kezdtem izgulni, amikor már a tanár úr szobája előtti öltözőben várakoztunk. Kicsi helyiség egy tükörrel és egy paddal. A hangszóróból halk, megnyugtató zene szól és a plafon alatti polcok a 80-as, '90-es évek szövettanaival vannak tele, könyvbe kötve. Megállt itt az idő. Tényleg bekötik a régmúlt eredményeit? Vagy csak a fontosabbakat, a különlegesebbeket? Ki tudja? Mindenesetre erre nem gondoltam eddig még. Talán én is oda kerülök?...

Hiába a diszkrét muzsika, hallom az ősz prof kedélyes hangját, néha fel-felnevetnek a benn ülő pacienssel, aki ha jól emlékszem egy fiatal kis hölgy. Máskor élénken érdeklődöm mások szövettana iránt, most viszont a beszűrődő hangfoszlányok nem keltik fel az érdeklődésemet. Régebben ilyenkor aggódtam, már egy nappal előtte (mit egy nappal, néha egy héttel!) milliószor játszottam el magamban a szituációt különböző kimenetelekkel.

Úgy tűnik megváltoztam, mert most elég üres a fejem és a szívem sem kalimpál annyira, inkább a továbbiak érdekelnek, hiszen két lehetőség van (tegyük fel) és mindkét opció ugyanazt a forgatókönyvet tartalmazza. 

Hiszen hogy lehetne negatív, ha egyszer már volt benne 'rossz sejt', még ha az nem is volt egyértelmű? Pedig ez a jó szenárió, ennek kellene örülni. Csak ott az a fránya gondolat, hogy akkor is műtét következik. 

Ha meg esetleg daganatos sejteket tartalmaz, na bumm, akkor is ki kell venni. Hogy van-e utókezelése? Ezt talán még az orvosok sem tudják.

És most még csak a pajzsmirigyről beszéltem. A vállamon lévő valamiféle csomó semleges számomra, de ha mindenképpen meg kell határoznom, akkor nem tartalmaz semmi rosszaságot, azt érzem.

Végre nyílik az ajtó és szinte szóról szóra ugyanúgy kezdődik minden, mint az előző szövettani lelet átvételekor... -Sokat gondolkodtam magán. Még egy konzíliumot is összehívtam. ...Hogy?... Hogy miattam? De hát mi történt? És ekkor a szemem a dokumentumra téved, ahol jó, sőt szuper híreket látok, a minta teljességben negatív volt, mindössze Hashimotónak megfeleltethető szövetállományt tartalmaz. Nini, megvan a nyaki szorítás oka, hurrá!

A vállnál lévő képlet egy lipóma, zsírcsomó, teendő nincs vele.

Na de most jön csak a feketeleves: Mivel a jelen citológia merőben más, mint az előző (hogy a tanár úr szavaival éljek, mintha valaki más pajzsmirigyéből vették volna), ezért mást nem tudnak feltételezni, mint hogy rossz helyről lett véve. A rossz hely nem jó szó, inkább, hogy más helyről... Dolgozik az agyam, pereg a film, az ultrahang részleteit látom magam előtt: a bal alsó pólusban mindig is csak egyetlen egyenetlen szélű, inhomogén echoszegény göb volt. Már 12 éve ott van egyébként, de mindegy is. 

Jönnek a megoldások: Első és legfontosabb elmenni az endokrinológushoz és kideríteni, hogy mi legyen, újabb szúrás két hónap múlva vagy fél lebeny kivétele. Lebenykivétel, rávágom. Elegem van. Fél lebennyel jól lehet élni. És akkor letisztázzuk, hogy mi van benne vagy mi nincs. Nem vagyok én tűpárna!

Egy a bibi: a főorvos mindig is a teljes pajzsmirigy kivételét forszírozta, de én nem szeretném.

Jön a következő harc. 

Először be kell jutnom hozzá valahogy... Megoldjuk.