Tegnap átéltem egy második OnkoTeamet és mit ne mondjak, nem jöttem ki boldogan (ahogy az elsőről sem, és mindkettőnek a sebész volt az oka).

Azok után, hogy az onkológusom fél éve azt mondja, hogy nem lesz műtét, utána a főorvosasszony pedig, hogy lehet megtartót csinálni, eléggé elborzad az ember, amikor végül mégis a drasztikus eltávolítás kerül elő.

Lássuk csak, mit nem szerettem ezen a bizonyos eseményen:

- hogy nem kérdezhettem, mert egyből letromfoltak

- hogy nem magyarázták el a dolgok miértjét

- hogy két hónappal ezelőtti leletekre hagyatkoztak (ez részben az én orvosom hibája)

- hogy nem szabták személyre a kezelést, csak a protokoll lengett a szemük előtt

- hogy nem nézték át tüzetesen a papírjaimat

- hogy a vezető sebész úgy bánt a beteggel, mint egy darab...

- hogy rábíznának egy rezidensre

- hogy esélyt sem adnak az a plasztika lehetőségének átgondolására, csak egy év múlva merül fel, mint megoldás (igény esetén - hát könyörgöm, ki ne akarna ilyet?)

Indokok:  eléggé előrehaladott állapotból indultunk (az szerintük mindegy, hova jutottunk) és a legutolsó MR 5 centis részen mutat dúsulásokat, tehát nem lehetne kialakítani a megmaradt állományból értelmes formát.

Végkövetkeztetés: nem állunk meg itt, szükséges lesz egy vagy két (esetleg több) sebész véleménye, ezért most nyomozok és gyűjtöm a jó szakembereket.

Nem, nem a hiúságom a gond, mert fő a biztonság. Vegyék le, nem ezzel van a bajom. Hanem a helyreállítás igenis megoldható lenne, még akkor is, ha sugarat is kapok a végén. De nem törődnek vele, nem akarnak vele bajlódni! Én meg ezt így nem fogadom el. 

És akkor még nem is említettem, hogy a sebész arrogáns volt...