A kis huncut Herceptin
Túl vagyok a 8. kezelésen, ami most is a Herceptin+Perjeta duot tartalmazta. Most először rosszul lettem. Röhej. 6 kemoterápiás kezelés és még egy Herci+Perji után sem volt semmi baj, erre a 8-nál beüt a krach.
Hozzátenném, nem volt ismeretlen a szédülős-szívdobogásos-mellkasnyomásos-nehézlégzéses érzés, mert még az első kemók után 1-2 nappal voltak ilyen tüneteim, de aztán elmúltak. Meg talán nem is ilyen erősen...
Tény, hogy túl gyorsan csöpögött, hiszen normál esetben majdnem 2 óra alatt szokott lefolyni, most egy órán belül lettünk volna, ha nem tekerjük le a csöpögésszámot. Jött az orvos, vérnyomásmérés, kikérdezés, EKG, hallgatózás. Sehol semmit sem talált, csak a tüdőmet akarta röntgenezni, de az orvosom felhívása után lemondott róla, mert ő leintette, hogy nem szükséges.
És ez az állapot még eltartott sokáig, bár tudtam, hogy nagy baj nem lehet, mert igen éhes voltam. Hazajöttünk és elemi erővel tört rám álmosság, de dolgoznomk kellett, ezért elnyomtam magamban az érzést. Erre rámjött ugyanez az autóban és el is aludtam. Pedig nem szoktam, de tényleg! :)
Az orvos ismét meglepett, mert először is a májusi CT leletet tolta elém, magyarázva, hogy a tüdőnodulusaim mérete nem változott... Néztem furán, mert már megbeszéltük júniusban a májusi CT leletemet... Utána megvizsgált, és nagyon-nagyon rendben lévőnek találta a dolgokat.
Kaptam beutalót csontizotópra, na újra egy vizsgálat, amin még nem jártam eddig. Hogy miért? Mert a Herceptin engedélyhez is kellenek vizsgálatok.
És kaptam egy OnkoTeam beutalót is jövő hétre :O Ez izgalmas, vajon mit mondanak majd?
A csontizotóp időpontja miatt még többször visszamentünk, mert először a nyaralás időpontjára tették, aztán meg a CT órájára :D
Már várom az éjszakát, hogy kipihenjem a mai megpróbáltatásokat, mert akkor holnap egy rövidebb napnak nézek elébe, péntek is lesz, Minecraft tábor bemutató is, úgyhogy minden jó fog történni :)
Holnapra tervezek egy-két rossz dologról is írni... (nem biztos, hogy rossz!)