A különvélemény
Csak nem bírtam magammal és elmentem egy másik onkológushoz 'másodvéleményt' kérni. Ő is azt mondta, hogy ő most nem műtene engem, tehát az orvosomnak igaza van. Legalább lenyugodtam, mégiscsak jó volt ez a lelkemnek...Munkahelyi biztosításom állta, úgyhogy pénzbe sem került.
Egyébiránt gyereknélküliek vagyunk 2 hétig, mert Balatoni nyaralás és mamázás van terítéken, jövő héttől táborok, aztán majd jön a nyaralásunk is júli végén...
Tegnap még őzikéztünk is kedves barátnőmnél, merthogy van neki egy őzikéje. Nem viccelek, a lakásában él, az ágyában alszik és három óránként cumiztatni kell... Állati cuki volt. És a többi állat is a lakásban :D
Szombaton kedves ismerősöknél vendégeskedtünk, és hála-köszönet nekik, egy kis medencézés is belefért :). Ahogy a fagyos Balatonba is becsobbantunk. Kijöttünk és le is szakadt az ég egyből utánunk.
Szóval a testi tünetekről is kicsit: még mindig úgy érzem, hogy izomlázam van, ami nyilván nem normális dolog, mert a zumbatábor több, mint egy hete volt, a legutolsó zumbám is lassan egy hete... Ettől függetlenül holnap elmegyek zumbára, nem hagyhatom a mozgást el emiatt. Az izmaim már biztos nem a régiek, de fel fogom hozni magam újra, akárhogy is legyen.
A szemrángatózásom mintha erősödött volna az elmúlt napokban, a szemkönnyezés viszont valamennyire csökkent. Azóta ismét leesett még egy körmöm a lábamon. A kezeimen viszont növekedésnek indultak a csonkok! Biztos hat az A vitamin. A séróm is növöget, egészen lehetséges, hogy már van 9mm is.
A hasmenésem brutál dolgokat művel, úgyhogy egyrészt elmegyek széklettenyésztésre, hogy mi telepedett meg (ha egyáltalán), másrészt rendeltem Ganoderma gombát, már úton van. Valamit csinálni kell, egyszerűen ez már nem tetszik.
És most két napig már megint oktatáson vagyok. Ezt most nem annyira élvezem, de már csak egy nap van belőle. És aztán bizonyára jól fogok kollaborálni és 'influenszelni' embereket.
Bambival búcsúzom ezúttal :)