Megkaptam az engedélyt a Perjeta gyógyszerre, ami egy monoklonális antitest és OEP dönti el, ki kapja meg. Ez célzottan a daganatos sejteket blokkolja és gyilkolja, úgyhogy igen jól jön jelen esetemben, főleg, hogy pont az én dagi fajtámhoz fejlesztették ki. Előtte nem is érdekelt annyira, hogy miért van ez engedélyhez kötve, így utólag viszont sokat filozofáltam rajta, hogy vajon ilyenkor öltönyösök és fehér köpenyesek összeülnek odafenn és grafikonokat készítenek az eddigi és ezután lehetséges befizetett és befizetendő adómról, illetve, hogy hány évet fogok még dolgozni és hasznot hozni az államnak? De tényleg: ki dönti el ma Magyarországon és mi alapján, hogy ki él és hal?

És persze az értesítés nem úgy érkezett, mint a rózsaszín vattacukorfelhős álmokban, hogy az orvos örömujjongva hívott, hanem először is elkezdtem nyomozni, hogy hol tarthat az ügyem, mert egyre türelmetlenebb lettem és már az elutasított kérelem utáni fellebbezésemet írtam agyban. A nyomozáshoz kellett az OEP osztály neve, így felhívtam az onkológusomat. Ő mérgelődve közölte, hogy miután távoztam szerdán a kezelésről, csütörtökön jutott el hozzá a levél, amit először nekem kellett volna, hogy megkapjak és már ki tudja mióta állt a kórház iktatórendszerében. Kvázi ha én kaptam volna meg először, lehetett volna már a 3. kezelésemhez hozzácsapni. Hozzáteszem, a mai napig nem kaptam levelet...

Jobb is, ha megtámogatjuk a kezelésemet, mert kezdem azt érezni, hogy stagnálok. A daganat szétfolyt és különböző mértani alakzatokban terül el, mint a Nagyalföld, de a mérete korántsem csökkent. Persze történik valami, fáj is eléggé, ha ráfekszem mondjuk, de ezt így nem lehet megállapítani, hogy mi, valamint sikerült megtudnom, hogy 3 hónap után lesz kontroll (mammográfia vagy ultrahang), ami május elejére esik majd (majdnem a kezelések vége - máj 22 az utolsó), ettől kiráz a hideg is.

A mellékhatások sokszínű tárháza ismét rajtam van, de csak egy dolog erősebb, mint máskor: a körmeim nagyon fájnak a kezemen (nyomásra). Gyilkolja őket a tiszafa, remélem azért nem esnek le. A lábamon elszíneződött egy köröm. Vagy leesik majd, vagy lenő, ez különösebben nem érdekel. Megvoltak a szokásos izomszúrkálások, a gyengeség, a mellkas körüli fura nyomás, a gyomornyomás, és most éppen a torokégés és ízelvesztés fázisában vagyok. Ez a mai kávénál különösen viccesen jött ki, mert mondom Gábornak, hogy na hallod, már oda jutottam, hogy a rizstejet sima tejnek érzem, édesítőből meg semmit sem tapasztalok, amikor ő azt állítja, hogy 5-öt tett bele. Ennek ellenére végeztem a kávé háromnegyedével, amikor is sikítva jött, hogy az ő kávéját iszom :D :D :D Akkor mégsem veszett minden, csak ezért voltak ezek az érzetek :)

Kemó utáni napokhoz képest én azt mondom azért mégis aktív volt a hétvége, mert igaz, hogy nem kirándultunk, de belefért vásárlás és kertészkedés is :) Van fehér és lila ibolyánk is a kertünkben :)