2019. feb 02.

Gyökér-ok-analízis

írta: Túlélőke
Gyökér-ok-analízis

Igen, ezt is régóta meg szerettem volna írni. Tudniillik, hogy mi is állhat az okok mögött...Ezt mi informatikusok úgy nevezzük, hogy 'root-cause analízis', tehát megkeressük, honnan ered a probléma. Ehhez nyomozni kell, és elemezni.

1. Nézzük először is a mozgásomat: az az egyetlen olyan tényező, ami 150%-ban ki kellett volna, hogy védje a dolgot, ha csak azon múlt volna. Az elmúlt 2-3 évben megszállottként sportoltam, heti 2-3 zumba (kardio és erősítés), 1-2 havonta 3 órás zumbamaratonok, negyed évente 3 napos zumbatáborok (napi 6-8 óra intenzív mozgással), ezen kívül minden létező sporteseményen való részvétel, és napi 1-2db 7 emeletnyi lépcsőzés, a nap folyamán pedig legtöbbször gyaloglás, hogy meglegyen a napi 10ezer lépés. Szóval ez kilőve.

2. Táplálkozás. Azt bizony eléggé elhanyagoltam az elmúlt pár hónapban. Szóval a paleo diétát valahol Jázmin 7 évvel ezelőtti születése után kezdtem és csak azért, mert emésztésügyileg nagy problémákkal küzdöttem (sétált a hasam) hosszasan, ami borzasztó görcsökkel társult. Az orvosok nem találták okát, így magam kísérleteztem pár dolog kiiktatásával. Mert az egészen bizonyos volt, hogy a tejtermékeket meg kellene próbálnom helyettesíteni, valahogy azok mindig bántottak, bár random módon, de érezhetően. Tehát szépen lecseréltem őket kókusztejre, egyedül a sajt maradt a tejtermékek közül, az nem bánt száraz állapotában. Habár fura, hogy olvasztott formájában előfordul pár órás fajansztúra falkaparással vegyítve, de nemrég találtam egy amerikai oldalt, ahol 'olvasztott sajt' allergiáról írnak, azóta könnyebben veszem legalább ezt :-D. A mindennapos mosdólátogatás akkor maradt abba hirtelen, illetve csökkent, amikor egy nap nem sikerült kenyeret ennem, mert egy hét kórház után kidobtam a kenyérsütőgépben maradt és shrekké változott förmedvényt a keverőlapáttal együtt. Pedig azt gondoltam, hogy a házi, természetes alapanyagokból készített kenyér csak jobb lehet, mint a bolti (egyébként is 10x-es áron kapható felfújt, műanyag gluténmentes) kenyerek. Nekem ez sem jött be, és sok agyalás után arra jutottam, hogy az élesztő lehet a ludas, az kever meg engem, nem is kicsit. Szóval még egy ideig próbálkoztam élesztőmentes kenyerekkel, de az ízesített fűrészpor nem volt a zsánerem. Így aztán megpróbáltam azt, ami egy ilyen hagyományos konyhán felnőtt lánynak a leglehetetlenebb küldetés: kenyér nélkül élni. Egész jól működik, csak szólok.

A hüvelyeseket is hanyagoltam már egy ideje, puffasztanak, hajtanak, ez is kiiktatásra került.

Körülbelül ezidőtájt jött szembe Szendi Gábor cikke, aztán pedig sorban a könyvei. Aztán másoké is, és megismertem a paleolit táplálkozást. Ami a téveszmékkel szemben főként arról szól, hogy kerüljük el az egészségtelen-mű étkeket és kezdett nagyon hasonlóvá válni azzal, amit én eddig bevezettem. Még pár apró módosítás hiányzott és máris én is paleozom. Sokat nem akarok erről beszélni, de 5 egész éven át folytattam ezt a fajta életmódot, aminek következtében rengeteg energiám lett, sosem voltam beteg, jól bírtam a mozgást, szellemi megterhelést és megszabadultam pár felesleges kilótól is. Tavaly előtt kezdődött a hanyatlás. Ki tudja, meguntam, megbuktam, akármi... Bár nem váltam teljesen a nyugati táplálkozás rabjává, de ugrált a 'teljesítményem', felszedtem 13 kilót és nem éreztem magam tökéletesen. Igaz, hogy tavaly decemberben újra több zöldséget fogyasztottam és kevesebb péksüteményt, de ez még kevés idő a regenerálódáshoz. Tehát itt van egy kis hiányosság, viszont szerintem még ezzel együtt is egészségesebben éltem, mint a legtöbb ember.

3. Dohányzás. Az volt, kb. 14-15 évig. A legtöbb, amint el tudtam szívni egy nap (22-23 éves korom környékén), az a leggyengébb fajtából 7 szál volt. Sokáig napi 1-2 szálat szívtam, vagy éppen 4-et, de mindig szigorú szabályok között (étkezés után, munka befejezése után stb.), időre. Kissé betegesen hangzik, nem? Aztán 2016. Dec. 31-én leszoktam. Elég könnyen, nem szenvedtem, nem is kívántam. Franc tudja, ebben is szerencsém volt.

4. Ivás. Na, az nincs. Nem szeretem az ízét, a bulik meg nem gyakran jönnek mostanság. Nem játszik.

5. Lelkiek. Pffuuu, na ez a kedvenc témám. És azért, mert lázadok. Lázadok az ellen is, amit tanultam természetgyógyászként. Hogy ugyanis minden szomatikus (testi) bajt a psziché (lélek) okoz. Megmagyarázom. Szóval én nem csak úgy élek a nagyvilágban. Cirka két éve gyökeres változáson ment át a gondolkodásom, amely már előtte sem volt átlagos. Hogy is mondjam, szóval megbocsátasz mindenkinek, aki valaha vétett ellened, a rosszat elengeded a füled mellett, hogy ne gyűljön benned. Többet foglalkozol magaddal, mégis mindenkinek segítesz, ami magában foglalja a jótékonykodást, önkénteskedést, önzetlen segítségnyújtást. Ezektől teljes lelki nyugalomban éltem, boldogan.

És tavaly év vége felé jött egy hatalmas löket mindezekhez még Isten személyében. Erről most nem írok többet, mert nem érzem még idejét.

Ettől még biztos van elfojtott agresszió, düh, felmenők gondjainak hordozása, fájdalom, depresszió, csak nem érzed. Ha meg nem érzed, miért csinálna ilyet? Pffff, nem tudok hinni benne....

6. Genetika. Hm, ez aztán a legizgalmasabb része! Egyetlen olyan felmenő testvérről (nagymama testvére) tudok, ahol talán hasonló fordult elő, de ismereteim igen hiányosak ez ügyben, még további nyomozást igényel. Eddigi életemben sosem foglalkoztam szülők-nagyszülőknél távolabbi rokonok DNS-ével, talán kellett volna... Volt másik daganat is, másik ágról, másfajta, de azt sem tudjuk 100%-ra, hogy miféle...

Van még valami?

Persze, hogy van: lég-, víz- és föld szennyezettség, piperecikkek mérgező anyagai, kipufogógáz, autoimmun folyamatok, sugárzások és mindezek variációi. Szinte kivédhetetlenek.

Mindebből a következő eredményt állítom fel:

60% Genetika

20% Szennyezettség

10% Étkezés

10% Ismeretlen ok

Talán ezek után még jobban megerősödöm abban, hogy nem tudtam volna sokkal többet tenni a megelőzésért.

 

Ha kellően lefárasztottalak benneteket, akkor további szép napot kívánok!

Szólj hozzá