2019. már 20.

Zsemle, Amazon, Ovi rajz, Koktél

írta: Túlélőke
Zsemle, Amazon, Ovi rajz, Koktél

Itt vagyok, itt vagyok!

Túl sok mindenen az elmúlt napok alatt. Persze semmi rossz :) Ahogy megszokhattátok.

Először is részt vettem az Overview of the Petroleum and Petrochemical Industries elnevezésű rendkívül átfogó oktatáson a Marriott Couryardban hétfő-kedden. Sokkot is kaptam az első napon, mert olyan mennyiségű információhalmazt zúdítottak ránk, amit képtelen az agy ily' rövid idő alatt feldolgozni. Mindezt óránként megspékelték egy-egy csapatfeladattal (néha egyénivel is), amitől kezdett kialakulni bennem, hogy ebben bizony nem vagyok jó. Tulajdonképpen amikor eléd tesznek egy 3 kérdésből álló feladatlapot, és hozzá három kémiai jellemzőkből álló táblázatot, illetve szómagyarázatot, amely alapján el kell döntened, hogy egy anyagra igaz-e egy állítás vagy sem / és csak nézel, mint borjú az új kapura, akkor átértékelődik sok minden. És mindezt angolul.

Ezek után azért voltak kellemesebb pillanatok is, és a második napon még hasznos, illetve érdekes információk is eljutottak hozzám. Érdekes módon, amikor az oktató a molekulákat mutogatta műanyag formulák segítségével, az izgalmas volt számomra. De az olaj összetevők forrás-, illetve fagypontja meg más jellemzői kevésbé.

Tudtátok pl, hogy ha egy autóban hagyunk üzemanyagot fél évre mondjuk, akkor besűrűsödik és ha használjuk ezek után, a motort is elronthatja? :-O

Ebből hál istennek nem kellett vizsgázni, csak előtte volt az az elő teszt, ami elvitt egy pár órámat.

Az oktatásra a munkahelyem által ajándékba kapott Amazon kuponnal vásárolt ruhában mentem :)

amazon_ruha.jpg

Azután készítettem én Szafi zsemlét is a hétvégén :) És nagyon-nagyon jó lett, könnyen kezelhető, gyors! Finom! Lassú felszívódású, kvázi sokat lehet belőle enni. El is fogyott, két étkezésre (4 zsömi).

szafi_zsemle.jpg

Álljon itt egy Jázmin rajzocska is az óviból, remélem értékelitek, hiszen egészen kedves kis kompozíció :))

jazmin_rajz.jpg

És íme a mai koktélozás. A Fehérvérsejtszámom 9,9!!! Ez vajon a fehér fagyöngy eredménye? Holnap hívom a profot! Egyebekben a vérképem tökéletes, a májértékek enyhén emelkedettek, ezek régen is így voltak (a Gilbert kórom miatt)

Kabala-zokni, vigyorgós kép és a kis virágom és szívecském az üvegeken, jelezve: gyere és szeretettel gyógyíts! :)zokni_1.jpg

elokeszito.jpgvigyori.jpg

doce.jpg

Igaz, ez csak két üveg a háromból. A branül nem jó dolog a csuklónál, erre ma döbbentem rá, hiába állította a nővérke, hogy a könyökhajlat helyett talán oda helyezné. Fájdalmas, nincs mit szépíteni rajta, de legalább csak 1-2 másodpercig, utána már nem érzed. A kihúzás után még sajgott leszorításnál, de elmúlt. Közben inkább csak a pánikot éreztem, ami két forrásból származott: egyrészt a múltkori koktélozásomnál egy hölgy állította a szemben lévő ágyon, hogy ugyanettől a cucctól harmadik alkalommal alakult ki nála életveszélyes allergiás roham, másrészt egy videón is néztem valakit, akinél még később :-O. Persze aztán nem történt nálam ilyen, de most kissé jobban aggódtam, mint az előzőeknél. Elég türelmetlen is voltam, vajon miért is tart ennyi ideig. 

Ismét sokat ittam, lement a másfél liter a 4,5 óra alatt, plusz maga az infúziós folyadék, mosdót látogattam is sűrűn :) Ezek mindig érdekes ceremóniák, amikor Gáborral kitologatjuk az állványt és egy kézzel vetkőzik-öltözik az ember...

Utána pedig jött egy finom ebéd és gluténmentes Marlenka, megjutalmaztam magamat :)

Az imént volt egy jó erős hányingerem, kb. fél órán át tartott, de már elmúlt. 

Más mellékhatás egyelőre nincs, bár álmos vagyok, de az máskor is előfordul ilyen tájban.

Nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek, én remélem nagyot szunyálok ezután! :))))))))))))))

 

Szólj hozzá