A következő hét ismét várakozással telt és a remény még mindig nem halt meg, hogy esetleg nem az emlőből ered az áttét, ámbátor ki tudja, jobb-e, ha máshonnan... Ezen sokat lehet filózni, ha az ember olyan agyalós, mint én.

Szóval folytatom a visszatekintést, hogy meglegyen a teljes kép, hogy is kerültem ide. Eljött a hétfő, kínkeservesen vánszorogva. Hogy megtudjam a híreket. A közlés nem volt brutális, de nem volt túlságosan emberséges sem.

2019.01.04. Egy ilyen éjjel után megjelenni az endokrinológiai osztályon reggel 7:30-kor, na mondjuk az sem semmi. Táska bepakolva, lélek összeroppanva. Így libegtünk be.

Itt vagyok. De csak rövid időre, mert már megint este 22:06 lett mire ide jutottam. Most elkezdem a visszafelé lépkedést is, tehát amit nem írtam le, most visszamenőleg megcsinálom.

Ma végre eljutottunk az Onkológushoz... Így, nagy O-val.  Gyerekek ovi, suli, aztán uzsgyi. Tiszteletünkre havas eső volt, csúszós út és dugók mindenhol, de még így is jó időt futottunk, fél 9-re már ott is voltunk. Olyan gyorsan elröppent az a másfél óra 10-ig, mire behívtak, hogy észre sem vettük…